numá ájnc

Nem volt könnyű abból a szellemi mélységből feltápászkodni, amibe G. M. beszéde sodort. Kellett is hozzá pár nyugodt nap, hogy elfelejtsek mindent, ami azon az estén történt. Ezt az a tény nehezíti meg, hogy a hajnali 4 kor megkezdett, reggel 8-ig tartó pakolás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, minden napra jut valami, amit elhozhattam volna, ha nem vagyok májkómában. Sajnos messze nem ez volt a nap kudarca, mert dániai létem 7. (!) percében sikerült letiltanom a bankkártyámat. Olyan magabiztossággal ütöttem be háromszor a telefonom pin-kódját, lekezelő világfi mosollyal az arcomon, hogy még én voltam felháborodva. Ezt a pénzhiányt nagyon hamar meg kellett oldanom. Szerencsére Dániában nagyon jól működik a szervtranszplantációs donor-recipiens rendszer, így fél óra alatt sikerült túladnom az egyik vesémen. Ebből a pénzből meg tudtam vennem a vonatjegyemet. Nemaddiga! Ha az ember jót akar magának helyjegyet vesz, nem volt könnyű, de rászántam magam; 20 koronáért levágattam a kisujjamat, és percekkel később fejem körül cikázó wifi hullámok társaságában csodálhattam a dán mezőgazdaság lenyűgöző eredményeit. Ne ijedjetek meg, kisujjamat nem nagyon használtam eddig se, legfeljebb fülem zsiradékát próbáltam kicsalogatni a huncut kis járatból. Meg kell, hogy mondjam, sokkal jobban érzem magam, nincs az az állandó nehézkes kéz zsebretétel, amikor kotrom az aprókat, sokkal kisebb az enter helyett ű hibaarány is. Mindenkinek ajánlom figyelmébe ezt a gyors és forradalmi változtatást.

Végül megérkeztem Odensebe. elég kedves kis városka. Majdnem, olyan, mint bármelyik 200ezres skandináv település; a maga kis makulátlan kinézetével, a hórihorgas szőkékkel, percre pontosan érkező, induló mindenféléjével együtt. De van valami, ami mégis különlegessé és szívemnek igazán kedvessé teszi. Ez nem más, mint a kutyaszar és a szemét. Ezek a kis szépséghibák emberivé teszik ezt a helyet. A kakák mellett nem érzem magam idegennek, így én is beleillek a képbe. Az utcán fonnyadozó ürülék nem engedi megteremni a tökéletesség látszatát, ezért az itteniek nem is nagyon törekednek elérni azt. Annyira remélem, hogy nem vet a sors Norvégiába, nagyon kellemetlenül érezném magam, mikor például orrot kéne fújnom. Koszosnak és aljasnak érezném magam, hiszen a XXI. század már rég nem a fikáról szól.
Itt meg tök természetes, hogy büdös a szobám, mert a francia, aki előttem lakta beteg módon szétdohányozta. Ezen túl minden teljesen remek, ami a szállást illeti. Van egy kis mosdóm, a fürdőt konyhát megosztom a folyósótársaimmal (lengyel, dán, olasz, észt, román, francia, litván). A kollégium egy tavas, hattyús, kacsás parkban van 15 perc sétára az egyetemi kórháztól. Oda rend szerint reggel 8re kell beténferegjek, hogy részt vegyek a dán nyelven folyó orvoskonferencián. A délután negyed 4-ig eltöltött időt kedves beteg olvasóim kedvéért nem részletezem, akiknek fontos a hála levélben vidáman kifejtem.

Első bejegyzésemet egy feladvánnyal zárnám. Mi látható a képen? Triviális megoldást nem fogadok el, eresszétek szabadjára fantáziátokat! A helyes megfejtők között egy Daim csokit sorsolok ki, amit április 2. hetében a bátyámtól vehet majd át a szerencsés-értelmes!