Bizony igen rég láttam már ezt az oldalt. Kicsit furán is érzem magam, de remélem hamar meg fogom szokni az ittlétet. Ez a pár bemelegítő mondat kell ahhoz, hogy töviről hegyire el tudjam mesélni azt a két hetet, ami mögöttem van. Az elmúlt időszak legjelentősebb eseménye, hogy itt volt nálam Julcsa, akit utoljára 1 hónapja, hajnali fél 3-kor Barcelonában a Placa Catalunyán láttam. Ezt a találkozót is éjfélre időzítettük, hogy ne legyen olyan irtózatos az eltérés a két helyzet között. Egy sor dologgal persze nem tudtam mit kezdeni, így a 20 fokos hőmérsékletkülönbséggel, az esővel és azzal a ténnyel, hogy szöges ellentétben Spanyolország bármely poros falujával itt éjfél magasságában egy árva lélek nem volt az utcákon. Mondhatnám, hogy a dánok ebben a nyirkos szeles időben nem szeretnek kimozdulni, de akkor azt feltételezném, hogy az év 12 tizenharmadában otthon ücsörögnek a kandalló mellett ősi viking nótákat énekelgetve új hot-dog recepteken morfondírozgatva, csendben unalmasan, de...hmm nincs semmi de, lehet, hogy a dánok északi társaikhoz hasonlóan unalmasak. Azért ebben nem vagyok egészen biztos, nem merném kijelenteni 1 hónapot még adok nekik!
Julcsa érkezése másnapján el is indultunk Koppenhágába. Spórolás és persze a puszta érdeklődés miatt nem hostelben szálltunk meg, hanem csatlakoztunk a couchsurfing közösséghez és ezen keresztül kerestünk szállást magunknak. Ehhez a rendszerhez a föld számos, rengeteg, gyakorlatilag minden pontján fiatalok és idősek kapcsolódnak és a haverkodás és kultúracsere mellett szállást kínálnak az utazóknak. Persze szállást se feltétlen, van aki egy városnéző körúttal és a társasággal tud szolgálni. Az utazás előtt felvettük a kapcsolatot a leendő szállásadóinkkal, pontosabban 1 sráccal, aki csak 1 nyugodt éjszakát tudott biztosítani számunkra, azért ennek is nagyon tudtunk örülni. Megismerkedésünk pillanatától egyszerűen szakadtam a röhögéstől a srácon. A lejtmenet akkor kezdődött, mikor megkérdeztem mi történt a lábával ugyanis egy drabális gipsz éktelenkedett bal lábszárán. Rövid válasza kérdésemre csak annyi volt, hogy semmi, teljesen egészséges. Valószínűsítem, hogy furcsa grimaszaim késztették arra, hogy némi magyarázattal szolgáljon, erre a nem mindennapi problémára. Elmesélte, hogy ő egy humán kísérlet alanya, tesztelik, hogy a 3 hetes gipszviselés utáni izomzatcsökkenést mennyiben tudja helyreállítani a vizsgálat tárgyát képző proteinturmix. A gipszen, ebből adódó mozgáskorlátozottságon kívül elég nagy kellemetlenségeket kell elviselni annak, aki így akarja fenntartani magát, ugyanis hetente izombiopsziát végeznek rajta. Gyakorlatilag egy orvosi eszközzel kitépnek egy kis darabot a vádli izmából, hogy nyomon tudják követni a izom sorvadását, és ez nagyon fáj. Minthogy Thorbjørnnek ezek a kísérletek képzik az elsődleges kenyérkereseti lehetőséget volt még pár érdekes történet a tarsolyában. Ezért a 3 hetes mókáért kb. 300e forintot kap. Ha valakit érdekel ez a típusú munkalehetőség, akkor Dánia tárt karokkal várja. Nem emlékszem a weboldal pontos címére, de magyarul kisérletialany.hu lenne. Thorbjørn mellesleg Koppenhága egyik couchsurfing nagykövete, vagyis az egyik legaktívabb tag, kevésbé eufemizálva a dolgot egy monomániás őrült (jó féle), aki ideje túlnyomó részében a gép előtt ül és jellemzéseket ír vendégeiről, illetve az oldal fórumain érdeklődik mások vendégeinket átlagos cipőméretéről.
Thorbjørn, barátnéja és kis FejSegítségével találtunk rá következő vendéglátónkra, az 51 éves, meglepő módon kissé őrült, sajnálatos módon igen sikertelen bútor designerre. Cseppet sem forradalmi, közepesen csúnya, ellenben hasztalan alkotásaival megtömött szobában kaptunk 2 éjszakányi menedéket. Asztalán halmokban álltak az élete során kidolgozott, félig végrehajtott projektek dokumentációi, tervei. Vajon azért, hogy emlékeztessék őt a kudarcra vagy hogy újabb közepes ötleteket meríthessen belőlük, ki tudja!? Minden esetre neki is volt mesélni valója. Ha ki kellene emelnem 1-2 jelentősebb akcióját, akkor az Odensétől Stockholmig tartó gyalogtúrát, egy udvaribolond performanszot, és a home office bútoregyüttest említeném. Akkor most következzen a magyarázat: 1, a túrát fotókon dokumentálta és végül a svéd fővárosban egy kiállítás formájában mutatta be. Kisebb szépséghiba, hogy az akció 2 év alatt tucatnyi megszakítással tudta csak kivitelezni. 2, tervei szerint egy kiállító teremben csillogó zöld-lila maskarában, verseket ordítva állt volna napi sok órában. A múzeum vezetése nem fogadta el a műsort, ezért a projekt egy leánybúcsú keretében realizálódott. A menyasszonyt egy napig kísérgette a városban ismeretlenül. Célja az volt, hogy a lányt szembesítse döntése súlyával.
Jan, az udvari bolond3, a home office egy nagyon praktikusnak szánt könnyű faszerkezetes papír falú doboz, melyben munka felületet alakított ki a mester. Olyan kis cégeknek tervezte, akik bármelyik pillanatban megváltoztathatják székhelyüket és ragaszkodnak a már jól bevált bútor együttesükhöz. Nagyon értelmetlen. Ezen kívül 8 éve könyvet ír, nem egyébre mint az univerzum megértésére törekszik munkájában. Jan egyébként vegan (tejet, húst, tojás nem fogyaszt, bőrből készült termékeket nem vásárol) illetve maximálisan környezetbarát életmódot folytat. Ez önmagában nagyon tiszteletre méltó, de büdös is. Egy fémfazékban tusol és az összegyűjtött vízzel önti le a wc-jét. aennek köszönhetően elég pikáns szagok áradtak a fürdőszobából. Alkalmazkodási készségem maxiumuma az volt, mikor kifejlesztettem azt a vizeletürítési módszer, ami nem jár a wc vizének veszedelmes felkavarásával. Ezt most nem részletezném.
Utolsó esténken részt vettünk egy Széder esti ünnepségen a helyi Lubavicsi közösség szervezésében. Gyakorlatilag ez egy ingyen vacsorával ért fel egyrészről azért, mert semmilyen más eddig tapasztalt széderhez nem hasonlított, másrészről, mert a ceremónia vége előtt, de szerencsés módon a főétel után (flódni lemaradt) haza kellett szaladnunk, hogy szállásadónkat még ébren találjuk. Nagyon kellemetlen késésbe erőltettük volna magunkat, ha nem történik meg velünk egy isteni csoda. Miután konstatáltuk, hogy a következő busz csak jó sokára érkezik stoppolásba fogtunk. Megkönnyebbülésünkre alig két perc után egy autó állt meg mellettünk és hazáig vitt minket. A csoda meg éppen az volt a történetben, hogy a Lubavicsiek karmai közül egy egyiptomi sofőr szabadított ki minket. Úgy tűnik változnak az idők...
Jaj, mikről beszélek én, a városról kéne, mert az elég fantasztikus, de nem fogok, mert inkább nézze mindenki meg magának. Ha meg arra jártok aakkor érdemes kis vonatúttal túlmenni Kappanhágón, meglátogatni Helsingört (Kronborgi kastély) és Humlebaeket, ahol a legfantasztikusabb múzeumot (Louisiana) találjátok majd.
Ilyen jól éreztük magunkat
Ilyen szépeket láttunk
