Már olyan régóta vagyunk itt, hogy simán belefért az időmbe nem írni blogot heteken keresztül. Nagyon gyorsan eltelt az első hónap a kurzuson, észre sem vettük. Ez persze köszönhető volt a rengeteg újdonságnak, a sok látogatónak (először Julcsa mostija, Anikó, aztán Endi és Zselyke 2 hetet töltött a környéken, most épp itt van nálunk Molnár Kriszta, de erről írjanak ők).
Kezdünk nagyon rutinosan mozogni a városban, pl. tudjuk, hogy f9 előtt nem érdemes beülni kajálni sehova, mert, olyankor még nincs konyha. Tegnap Krisztával egy barinőjével és az ő spanyol ismerősével ültünk be egy étterembe, a helyi lánynak több ízben magyarázkodnia kellett az ismerőseinek a telefonban, hogy mi az oka annak, hogy ilyen korán vacsorázik. Úgy fest, hogy ez egy megbocsáthatatlan dolog.
Ezen a héten elintéztük a legfontosabb hivatalos ügyeinket; nyitottunk bankszámlát, megkérvényeztük a hiányzó okmányainkat, és csodák csodájára 2 hét leforgása alatt minden papírunk megérkezett ide Spanyolországba, végre elhiheti nekünk az egészségügyi minisztréium, hogy nagyon tisztelettudó állampolgárok vagyunk; nem öltünk embert, nem árultuk a testünket, és egyéb, más vétségeket sem követtünk el. Továbbá biztosítani tudjuk az itteni hatóságokat arról, hogy a magyar orvosképzés, illetve az általános orvosi diploma megfelel a szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikkében valamint 5.1.1 mellékletben meghatározott képzési követelményeknek. Ez a darab papír 18000 Ft volt. Egy kicsit azért furcsa fizetni egy bizonyítványért, ami pusztán idéz egy uniós döntést, irányelvet...azt gondolom, hogy járható út lenne, ha a hivatalnok bácsi vagy néni felmenni az ún. világhálóra és megnézné, hogy az adott eu tagállam teljesítette-e ezen követelményeket. Mindegy megvan, most már nyugodtan hátradőlhetünk, pontosabban parában visszagörnyedhetünk a könyvek fölé.
Ma végeztünk a 2. legnagyobb anyaggal, már nagyon vártuk a hétvégét, holnap kirándulunk egy nagyot, elmegyünk Ribadeoba, Cudilleraba, amikről nem tudok semmit, csak azt, hogy mindkettő tengerparti település, az előbbinél a tengerben nagyon vicces alakú sziklák vannak. És nekem ennyi elég. Nézegetünk, strandolunk, faütővel kislabdával ütögetünk, röplabdával focizunk.
A kislabda kapcsán meg szeretnék említeni egy nagyon fontos információt a múltamból: kb. 1994-ben a II. kerületi atlétikai versenyen kislabdadobásban a 3. helyet szeretem meg! Ez a kiváló sportteljesítmény aztán bekerült a kerületi újságba. Innen egyenes út vezetett a tesitermet átívelő medicinlabda-dobásokhoz, majd az ortopédsebészethez.
Múlt héten borzasztó szerencsétlenség ért minket, Julcsa lábából kiharapott egy darabot a gonosz skorpióhal, de nagy szerencsénkre egy helyi David Hasselhoff megmentette a kis Makit. Tény, hogy volt az ujjtőnél némi pirosság, és azt is elismerem, hogy valódi fájdalmakat élt át a Julcsa, másfelől hetek óta mást sem hallok, mint hogy ezek a partiőrök, micsoda bátor férfiak, ahogy egész nap feszülten szemlélik a vizet, minden apró rezzenésre reagálnak, életeket mentenek....ja és mellékesen mennyire jó csávók, de persze csak mellékesen. Élek a gyanuperrel, hogy azért sok lánynak titkolt vágya, hogy egyszer egy szépen lebarnult deli legény mentse ki a habokból, majd az elsősegély bódéban szipoghasson egy keveset a fájdalomtól, míg hősünk határozott mozdulatokkal nyomogatja ki a felgyülemlett váladékot a duzzanatból, ezután minimum egy pár megnyugtató szó, meggyőző sugárzó tekintet emlékével, kis mosollyal az arcán bóbiskolhasson el a homokban.
A gonosz lényÖlelések inet, oszt írjatok, mert én is szeretnék tudni rólatok!
