Ilyen nyugodt pillanataink is vannak

Az utóbbi napok végre már csak az orvostudományról szóltak, nem kellett semmin különösebben aggódni. Hétfőn voltunk előadáson, ott kiderül, hogy nagyon szar a heti előadó, ezért a többi napon az akadémia környékére sem mentünk. A fószernek ráadásul volt egy light rasszista beszólása, valami olyasmit fejtegetett egy manapság kevéssé alkalmazott beavatkozással kapcsolatban, hogy azt mág csak Chileben a barlangokban csinálják... tekintve, hogy a teremben ebben a pillanatban lagalább 20 chilei és kb 150 egyéb délamerikai volt, akik ugye nem tudták mire vélni a kijelentést. Egy darabig kényszeredetten vigyorgott, aztán folytatta az előadást. A többi hasonló viccéről sajnos lemaradtunk.

Az is nagyot dobott a hangulatunkon, hogy megvettük a repjegyünket, így már biztos, hogy október 3-án hazaugrunk kereken 1 hétre, erre minden nap gondolunk egy kicsit... Meg aztán jön nemsoká ide a Gutti meg a Julcsi és az is nagyon jó lesz. És decemberben még az anyukáink is meglátogatnak!

Szóval jeeeeeeeeeeeeeeeeee

Sí que hablo...

Borzasztó nehéz időszakon vagyok most túl. A stressz-teszt mindjárt az első napokban megkezdődött, mikor juniusban megérkeztünk Madridba és elkezdtük intézni hivatalos ügyeinket. Az első igen kellemetlen meglepetés az volt, hogy a minisztériumokban nem találták meg a diplomatapostával még januárban megküldött kérelmeinket, ezért már az első pillanatokban számolnunk kellett a legnagyobb rosszal vagyis, hogy a szükséges engedélyek hiányában nem vizsgázhatunk januárban, ill tavasszal nem kezdhetjük meg a rezidensi éveket. Több napos telefonálgatás, hivatalbajárás eredménye képpen nyomára akadtunk  a dokumentumoknak. Mint később kiderült a budapesti spanyol követség sem volt a helyzet megaslatán, hiszen rossz helyre küldék a cuccainkat. Ugyanis ez év januárjától nem az Oktatásügyi, hanem az Egészségügyi Minisztérium feladata az orvosi dipoma honosítattása. Épp hogy csak elkezdtünk volna örvendezni ennek a részeredménynek, következett a sokk második hulláma: közölték velünk (amit a követségen szintén elfelejtettek), hogy bizony spanyol nyelvvizsgát kell tennünk. Ez persze számomra sokkal nagyobb kihívást jelentett akkor, mint Julcsának, de minden esetre elég váratlanul érte őt is. Tudomául vettük a dolgot, nem tehettünk semmi mást.

Magunk mögött hagytuk Madridot, és a hivatalokat, elkezdtünk a tanulmányainkkal foglalkozni. Ez a fegyverszünet azonban nem tartott nagyon sokáig, ugyanis értesítést kaptunk a Minisztériumtól, hogy 15 napon belül el kell küldenünk nekik tovább 3 dokumentumot (erről is nyugodtan tájékoztathatott volna minket a nagykövetség), ezt nem részletezném, azt hiszem írtam erről részletesebben. Lényeg az, hogy elég nagy tempóban beszereztük az iratokat, találtunk egy nagyon kedves hiteles fordítót, majd 2 héttel ezelőtt leadtuk az összes hiányzó dokumentumot. Ekkor még hátra volt a nyelvvizsga, őrült tempóban készültem rá az utolsó 2 hétben egész nap csak ezzel foglalkoztam. gyakorlatilag 2 magántanárral és Franciscoval, illetve a lányokkal. jaaaaaj!

Előző pénteken hajnalban beültünk a kocsiba, hogy f9-re Leónba érjünk ugyanis ez volt a legközelebbbi város, ami rendelkezett olyan nyelvvizsga központtal, ahol a DELE vizsgát megcsinálhattuk. A DELE a Cervantes intézet nyelvvizsgája, ez az a diploma, amit mindenhol elfogadnak. B2 szintű vizsgát kellett tennünk, ami kicsit magasabb, mint az otthoni középfok. 9-től 2 órán keresztül 4 szövegértéses feladatot és 2 fogalmazást kellett írtunk meg. Ez után 30 perces hallás utáni értés, majd 1 órás nyelvtani és szókincs teszt következett. Az írásbeli résszel 1-kor végeztünk. Én f5-re mentem szóbelizni, a lányok utánam. Szépen megvártuk míg mindenki levizsgázott, madj megrohamoztuk a vizsgabizottságot, hogy áruljanak el valamit. Azt mondták, hogy a szóbeli része nagyon jól sikerült, de az írásbeliről nem tudnak semmit mondani. Sajnálatos módon igen lassan javítják és nekünk nagyon hamarosan szükségünk lesz egy igazolásra, hogy megvan. Elkerülhetetlennek tűnik, hogy újabb hivatali körökbe, kérelmezésekbe kelljen bonyolódni. jaaaaaj!

Ezen a hétvégén végre lehetett lazítani, plázsolni, kicsit kirándulni. Aztán hétfőtől jön ismét az intenzív tanulás.

Szóval ennyi minden nem érdekes történt velünk.

Pont ezt kellett a napom végére

http://www.historiadeunletrero.com/

¿¡ Hablo espanol ?!

Ez most a nagy kérdés, ugyanis egy szűk hét múlva középfokú nyelvvizsgát kell tannem ebből a nyelvből. És ez a feladat nem tűnik nagyon nagyon egyszerűnek. Egész nap különböző nyelvkönyveket bújok, teszteket, magán és hivatalos leveleket írogatok, olvasás után értek és beszélek, amennyit csak tudok. Itthon alapértelmezett nyelvünk a spanyol, így kommunikálunk a lengyen lánnyal, de mostanában az is megesik, hogy Julcsával kettesben is gyakorolgatunk egy keveset. Ezen túl Julcsa mostija naponta 2 magánórát ad nekem skypeon, illetve ma először volt egy beszélgetős órám egy anyanyelvi tanárral, aki mellesleg nem tanár csak taníott már, de ez nem von le dolog pozitív prediktiv értékéből, hiszen natívsága számít most a leginkább. Paulat egyébként az oviedoi egyetem bölcsészkarának hirdetőtábláján találtuk (nagyon nehéz sorsú teremtés szegény, jobb sorsot érdemelne, minthogy ideje nagy részét egykihalt épület alagsori parafatábláján töltse).

Főleg az nehezíti meg a dolgomat, hogy most nagyon gyorsan kell megtanulnom spanyolul, és ha valami, akkor a nyelvtanulás az pont nem az a műfaj, amit gyorsan lehet, érdemes, kell csinálni, de most nincs más választásom, 1 hét alatt mindent meg kell tanulni spanyolból. Ez most egy kicsit olyan érzés, mint amikor szóbeli állámvizsga előtt volt másfél napom, hogy mindent megtanuljak az orvostudományról. Dehát az sikerült!!!! akkor nincs is baj. Jaj, mennyivel borzasztóbb dolgok voltak már az életemben annál, mint ami most van, ebbe azért érdemes néha belegondolnom, hogy túléljek.

Holnap remélhetőleg véget ér a harcunk a spanyol bürokráciával, fényes győzelemre készülünk. Szürkemarhákkal vonulunk majd be a Plaza Mayorra. Bevetettük a lengyel csodafegyvert; Aga holnap barbatrükkel beviszi az összes megszerzett, lefordított, hitelesített, másolt azt is hitelesített szarainkat. Ezután már csak a jószerncsében kell bíznunk... sajnos.

Kb. így érezzük mostanában magunkat

A gonosz skorpióhal

Már olyan régóta vagyunk itt, hogy simán belefért az időmbe nem írni blogot heteken keresztül. Nagyon gyorsan eltelt az első hónap a kurzuson, észre sem vettük. Ez persze köszönhető volt a rengeteg újdonságnak, a sok látogatónak (először Julcsa mostija, Anikó, aztán Endi és Zselyke 2 hetet töltött a környéken, most épp itt van nálunk Molnár Kriszta, de erről írjanak ők).

Kezdünk nagyon rutinosan mozogni a városban, pl. tudjuk, hogy f9 előtt nem érdemes beülni kajálni sehova, mert, olyankor még nincs konyha. Tegnap Krisztával egy barinőjével és az ő spanyol ismerősével ültünk be egy étterembe, a helyi lánynak több ízben magyarázkodnia kellett az ismerőseinek a telefonban, hogy mi az oka annak, hogy ilyen korán vacsorázik. Úgy fest, hogy ez egy megbocsáthatatlan dolog.

Ezen a héten elintéztük a legfontosabb hivatalos ügyeinket; nyitottunk bankszámlát, megkérvényeztük a hiányzó okmányainkat, és csodák csodájára 2 hét leforgása alatt minden papírunk megérkezett ide Spanyolországba, végre elhiheti nekünk az egészségügyi minisztréium, hogy nagyon tisztelettudó állampolgárok vagyunk; nem öltünk embert, nem árultuk a testünket, és egyéb, más vétségeket sem követtünk el. Továbbá biztosítani tudjuk az itteni hatóságokat arról, hogy a magyar orvosképzés, illetve az általános orvosi diploma megfelel a szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikkében valamint 5.1.1 mellékletben meghatározott képzési követelményeknek. Ez a darab papír 18000 Ft volt. Egy kicsit azért furcsa fizetni egy bizonyítványért, ami pusztán idéz egy uniós döntést, irányelvet...azt gondolom, hogy járható út lenne, ha a hivatalnok bácsi vagy néni felmenni az ún. világhálóra és megnézné, hogy az adott eu tagállam teljesítette-e ezen követelményeket. Mindegy megvan, most már nyugodtan hátradőlhetünk, pontosabban parában visszagörnyedhetünk a könyvek fölé.

Ma végeztünk a 2. legnagyobb anyaggal, már nagyon vártuk a hétvégét, holnap kirándulunk egy nagyot, elmegyünk Ribadeoba, Cudilleraba, amikről nem tudok semmit, csak azt, hogy mindkettő tengerparti település, az előbbinél a tengerben nagyon vicces alakú sziklák vannak. És nekem ennyi elég. Nézegetünk, strandolunk, faütővel kislabdával ütögetünk, röplabdával focizunk.

A kislabda kapcsán meg szeretnék említeni egy nagyon fontos információt a múltamból: kb. 1994-ben a II. kerületi atlétikai versenyen kislabdadobásban a 3. helyet szeretem meg! Ez a kiváló sportteljesítmény aztán bekerült a kerületi újságba. Innen egyenes út vezetett a tesitermet átívelő medicinlabda-dobásokhoz, majd az ortopédsebészethez.

Múlt héten borzasztó szerencsétlenség ért minket, Julcsa lábából kiharapott egy darabot a gonosz skorpióhal, de nagy szerencsénkre egy helyi David Hasselhoff megmentette a kis Makit. Tény, hogy volt az ujjtőnél némi pirosság, és azt is elismerem, hogy valódi fájdalmakat élt át a Julcsa, másfelől hetek óta mást sem hallok, mint hogy ezek a partiőrök, micsoda bátor férfiak, ahogy egész nap feszülten szemlélik a vizet, minden apró rezzenésre reagálnak, életeket mentenek....ja és mellékesen mennyire jó csávók, de persze csak mellékesen. Élek a gyanuperrel, hogy azért sok lánynak titkolt vágya, hogy egyszer egy szépen lebarnult deli legény mentse ki a habokból, majd az elsősegély bódéban szipoghasson egy keveset a fájdalomtól, míg hősünk határozott mozdulatokkal nyomogatja ki a felgyülemlett váladékot a duzzanatból, ezután minimum egy pár megnyugtató szó, meggyőző sugárzó tekintet emlékével, kis mosollyal az arcán bóbiskolhasson el a homokban.

A gonosz lény

Ölelések inet, oszt írjatok, mert én is szeretnék tudni rólatok!

Ahol élünk

A legfontosabb, amit ebben a témában meg kell említenem, hogy van egy igen jó lakásunk. Már otthon elkezdtük nézegetni az oviedoi albérleteket. A hirdetések alapján világossá vált, hogy a város fel van készülve a nyaranként ideköltöző 1500 MIR-es hallgató fogadására, hiszen rengeteg lakást kínáltak, elég közel az akadémiához, jól felszerelve, kb. diákáron. Általában elmondható, hogy a lalásbérlés nem sokkal drágább, mint otthon, illetve, hogy nem kell a rezsivel kalkulálni, mert azt a tulajdonosok beépítik az árakba.

Nagyon sokan luxus-kollégiumban laknak havi 800+ euróért, ahol egyrészről altestüket pálmalevelekkel hűsítik, de kaját is kapnak, mosnak rájuk, takarítanak a szobákban, tanulószobát meg mindenféléket biztosítanak számukra. Mások ugyanennyi pénzért bérlenek lakást bejárónővel, akinek pálmalevele ugyan nincs, de minden más szolgáltatást nyújtani tud a diákoknak.

Szerencsénkre akadt két ismerős család is, akik szívesen láttak volna minket a lakásukban, és elég baráti áron kínálták őket, így az utolsó napokra csak a 2 opciót kellett a megoldásra szűkíteni. Úgy tűnik nagyon jól választottunk, mert 8 percre vagyunk az akadémiától és hárman 550 eurót fizetünk. Főzünk, mosunk, takarítuk, ahogy minden normális ember, és nem érezzük, hogy a tanulás rovására menne a dolog, sőt én pl. nagyon élvezem az ebédkészítést, pont jól kikapcsol a délelőtti tanulás után.

A harmadik lakó Aga, egy lengyel lány, akit itt, Oviedoban ismertünk meg 2 évvel ezelőtt egy egyetemi gyakorlat során. Azóta is tartottuk vele a kapcsolatot, összehoztuk Franciscoval, madridi jóbarátommal, akivel még CouchSurfing kapcsán lettem, majd lettünk jóban pár évvel ezelőtt. A srác most minden hétvégén ideutazik Madridból (nem kis szopás), hogy kihasználják, hogy végre ugyanabban az országban vannak a lánnyal.

A lakás: 3 szoba + nappali, tágas konyha, szép fürdő, 5 percre az óvárostól (a Blaya micsoda lakáshirdetést tudna írni róla....)és még nagyon fontos, hogy íves utcában van, ezzel teljesült egy régi vágyam is. Csomó mindennel felszerelték közvetlenül érkezésünk előtt, éppen csak fokhagymanyomónk nincs, illetve, ami később a csomagokkal érkezett az az első alkalommal eltört. A lakás sokkal faszább, mint a képeken volt. Azért ilyet se tapasztaltam még! A szobák L-alakban vannak egymás mellett, a középső az én tanulószobám, illetve vendégszoba (ennek van kis balkonja is, ahonnan nagy örömömre látni a katedrálist), a két szélső a haló, ill egyben a lányok tanulószobája. Az egyikbe mindig beengednek éjszakára, általában a Julcsa.

Pusztán egy dologgal nem vagyunk megelégedve, az pedig az első emeleten lakó állat, aki minden nap reggel és este háromnegyed 8-kor 15-20 perces ordibálásba kezd. Minden nap ugyanakkor ugyan azt ugyan annyira érthetetlenül kiabálja. Néha egy-egy pofont is kioszt. Az áldozatot rendszerint nem halljuk, de borzasztó lehet neki. Spanyol ismerősünk azt állítja, hogy itt iszonyat nagy tabu a családon belüli erőszak, nem lehet semmit tenni az ügy érdekében. Én azért küldök majd a paraszt kezelőorvosának egy levelet, hogy kicsit gondolkodjon el azon, nem lenne-e érdemes áttérni kettőről a napi háromszori seduxenre. (Nyugi srácok, a vendégszobában nem hallani!)

Sokkal többet nem tudok elmondani a pecóról, úgyhogy képek következnek:

Ez a tanulóm

Aga szoba

Julcsa tanuló

Nappali

Konyha

Jófej szomszéd

Nagyobb térképre váltás

Még mindig nagyon sokat tanulunk, talán már könnyebb is a dolog, mint az elején. A napokban már olyan tesztet is irtam, ami megközelítette a 40 percentilt jeeeeeeeeeeeee. Múlt héten lenyomtuk a fertőző betegségeket, most endokrinológiával birkózunk, jövő héten jön a várva várt megelőző orvostan és statisztika....hmmm nagyon finom.

Előadó

Bal alsó polcon az eddig kiosztott tananyag, ehhez még kb. 20 könyv fog csatlakozni. Kellemes.

Ölelés inet, az egyik tanár szavaival búcsúznék: Fuma más, pincha menos! Nem ez a megoldás :füst több, kattintson a kevésbé (google translate)

Budapet - Oviedo

Az ötlet, hogy ne repüljünk, már elég korán felmerült bennünk. Ennek sok praktikus és kevésbé praktikus oka volt. Egyrészt, igen jó, hogy van itt egy kocsink, sokkal hatékonyabban tudunk kirándulni a szabadnapunkon, másrészt megkönnyítette a beiratkozást, ugyanis kb. 15 kiló könyvet vágtak hozzánk már az első nap. Ezek többsége nem is tankönyv volt, hanem megoldásra váró tesztek tömkelege (12kg). Harmadrészt így el tudott minket kísérni Deli Marci és Kozlovsky Évi. Ezeken túl volt egy erős lelki tényező is. Több szempontból is szükségünk volt erre a 2 hét utazásra. Kipihenni magunkat a nagy próbatételek előtt, illetve szépen lassan megszokni azt a gondolatot, hogy egy jó darabig távol leszünk otthonról. Elég sok ez a 2700 km is, de még többnek tűnik a különbség a jól megszokott, otthoni életünk és a mostani élethelyzet között. Biztos vagyok benne, hogy 4 óra repülés után megérkezni sokkolóbb érzés, mint 2 hét hét alatt becsorogni Oviedoba. Szerencsére az elsőről nem is tudok nyilatkozni, az út meg fantasztisch volt.

A két hét utazás soknak tűnhet, de igazából annyi helyen jártunk, hogy néha elég feszített volt a tempó. Volt, ahol 1 szűk napot töltöttünk, volt ahol 3-4-et is. Túl sokat nem tervezgettünk (bár voltak ilyen kezdeményezések), az egyetlen fix időpont Évi visszautazásának napja volt, addig mindenképp Barcelonába kellett érjünk. Eléggé megkönnyítette a dolgunkat, hogy szállásokat nem kellett foglalni, mert mindenhol kempingeztünk, hogy gazdaságosabb és cserkészebb legyen az utazás.

4-én indultunk Bp-ről, első megállónk Velence volt, ahol Évi csatlakozott hozzánk. Jesoloban aludtunk, másnap a városban próbáltuk átrohasztgatni magunkat a millió turistakolléga között, hogy lássunk sok mindent. Most csak nem írom le mit láttunk Velencében, azt láttuk ami ott van, de csak kívülről. Jó volt ez így.

Következő nap Verona és Garda-tó, itt csobbanás, majd alvás az út legfaszább, leghangulatosabb kempingjében, amit mindenkinek ajánlani tudok, ha arra jár ( itt lesz a kemping címe, neve).

3. nap már az olasz-francia határ közelében, Sanremoban voltunk, másnap megnéztük a Monte-Carlo -t, a világ egyik legértelmetlenebb városát. Ez a hely a 70-es években pöröghetett fel, amikor még nem voltak divatosak az offshore országok, és nagyon csábítónak tűnt egy európai adóparadicsom, legalábbis erről tanúskodik a város a legkevésbé se szép építészete; 20 emeletes paré, sűrűn rakott lakóházak a lehető legjobb helykihasználás érdekében. Kellett ugyanis a beépíthető négyzetméter, hogy a vállalkozó kedvűek ide jelenthessék be cégeiket stb. Még így is 1 négyzetméter ingatlan nagyon sok millió forintba kerül Monacoban. Azért volt min csorgatni a nyálunkat, nagyon szép kocsikat láttunk a kaszinó parkolójában. A korábban felsoroltak tükrében, remélem érthető, hogy kocsiból néztük meg a városkát, majd ahogy tudtunk menekültünk is tovább nyugat felé.

Következő állomás Nizza. Nagyon jeeee. Talán a legérdekesebb dolog egy Thomas Jefferson tiszteletére állított dombormű volt, amin az állt, hogy ez az ember 1785-89 között az USA franciaországi nagykövete volt. Uuuuuu ez nagyon durva, a nagy francia forradalom idején, elnöksége előtt tizen pár évvel... na remélem Marcin és rajtam kívül majd mások is átérzik ennek a súlyát!

Nizza után Cannes, majd Marseilles következett, ez utóbbi városban csapot le ránk a rossz sors; feltörték a kocsinkat. Beverték az A-oszlop első részén lévő kis ablakot, kinyitották a központi zárat, és vittek minden mozdíthatót az utastérből. A dolog elszenvedője Marci volt, ugyanis az ő hátizsákja nem fért be a csomagtartóba, minden ruhája odaveszett, ez és ennek következményei napokig nyomasztottak minket, de végül valahogy kihevertük a dolgot. A nap nagy részét a kerületi rendőrségen töltöttük, sokat gondoltunk Luis de Funes-re és csendőrbarátaira. Aznap bőven nem mi voltunk az egyetlenek, akikkel a környéken megtörtént ugyanez a szerencsétlenség, volt aki még nagyobbat bukott... Jelesül az az angol fószer, akinek Mercedesét törték fel csúnyát, majd egy rendőrautó is megtörte parkolás közben a kapitányság előtt. Ez egy kicsit jobb kedvre derített minden ott várakozó károsultat és nyomozót. Full time légkondicionálás mellett továbbálltunk Arles-ba, a nap hátralévő részét itt töltöttük.

Másnap amíg kocsink a Citroën szervizben gyógyult (rá kellett jöjjek, hogy azt a kis ablakot, az utóbbi időben többet cseréltük ki, mint mostuk le, hiszen jó pár hónappal ezelőtt, ugyanez a balszerencse érte a kis C3-ast Brüsszelben ) mi bejártuk Nimes-et. A két utóbbi városban jelentős római maradványok: aréna, vízvezeték, bor, minden amit csak adni tudtak a rómaiak! Ezen túl a városka középkori terén álló templom tornyában 3 harang lakik, a harangokat Jacque Loussier harangöntő mester készítette 1674-ben, a forradalom idején a templom súlyos károkat szenvedett. Ezen a héten, minden délben.....Másnap csilli-villi új ablakkal Montpellier-n keresztül Carcassonne-ig jutottunk. Itt van egy eszetlen nagy vár, ráadásul igen szépen konzervált állapotban. Kelták vizigótok, rómaiak, mindenféle emberek uralkodtak itten, erről nagyon keveset tudok, ezért inkább kussolok is.

El is érkezett a nagy nap, átléptük a francia-spanyol határt, vennem is kellett egy nagy levegőt. Első spanyol megállónk Figueres, ahol egy kellemes pszichedelikus utazásban volt részünk a Dalí múzeumban. Ez kellően kikészített minket, aznap semmi értelmeset nem tudtunk csinálni, így Évi úgy is döntött, hogy lelép Londonba, ellenkeztünk, de ragaszkodott a gondolathoz, kivittük a reptérre majd megfogyatkozva Barcelonába indultunk. Itt másnap Güell park, meg Casa Battló, meg Kele Sárival találkozás és strandolás után este 8kor nekivágtunk a Madridba vezető 620 km-es útnak. Franciscohoz, kedves barátunkhoz a beígért 10 órás érkezés helyett f2-kor estünk be, szegény. Madridban kb. 5 napot voltunk, ennek egy részében még Marcival városnéztünk, majd, mikor lelépett belevetettük magunkat a mediterrán bürokrácia bugyraiba. A szokásos horror; egyik helyről ugráltatás a másikra, senki nem tud semmit, közben meg emberéletek múlhatnak ezen. Ha azok nem is, nekünk igen fontos lenne, hogy végre elismertessük a diplománkat. Ezt a procedúrát már januárban beindítottuk, elvileg 4-6 hónap alatt átfut a hivatalokon, ehhez képest a beadványunkat sem találták meg. Most erről nem írnék többet, mert pillanatok alatt megőrülnék, lényeg az, hogy Francisco segítségével kb. rendeződtek a dolgok, meglettek az iratok, szép ígéreteket kaptunk, hogy majd minden milyen jó lesz. Annak ellenére, hogy még mindig nincs hír semmiről azóta is ebben a kellemes álomban szendergünk.

Oviedo

Kb. egy hete megérkeztünk Oviedoba. Elég rég óta tervezgettük ezt a projektet és most elég sokkoló, hogy megvalósult. Tudtuk, hogy egyszer majd eljön a pillanat, amikor kocsiba ülünk és elindulunk, de az utolsó napokig fel sem fogtuk, hogy mit is jelent majd ez a számunkra. Azt főleg nem gondoltuk, hogy a világ egyik legnagyobb szopatásában lesz részünk.

Szóval, mi is az a MIR? Ez egy spanyol, állami, orvosi licensz-vizsga. Spanyolországban csak ezzel a lincensszel lehet belépni a szakorvosképzésbe, majd később szakorvosként praktizálni.

Kintlétünk első 6 hónapja arról szól, hogy a lehető legjobban felkészüljünk erre a megmérettetésre. Az ország talán legintenzívebb tanfolyama pedig itt van Oviedoban, tehát ezért vagyunk pont itt, az ország Budapesttől egyik legtávolabbi pontján.

A kurzus 21-én eligazító előadásokkal kezdődött. Egy fazon iszonyatos tempóban, megszakítás nélkül 4 órán keresztül beszélt minket a legkevésbé sem érintő dolgokról. Minden részletre kiterjedő statisztikai elemzést adott az elmúlt 22 év vizsgáiról, így azt is megtudhattuk, hogy a bélsárhányás szó hányszor került elő az elmúlt 2 évtizedben. És még ez volt a legérdekesebb. Miután azt is tudtunkra adta, hogy az előadóteremben, milyen módon kering a meleg levegő (2-3 ppt-tábla!) 10 percet szakított arra is, hogy elmondja, hogy épül fel maga a vizsga, és, hogyan kell, érdemes rá felkészülni.

A kurzusra összesen 1300 hallgató jár, közülük kb 150-en külföldiek, főleg Dél-Amerikából. Ja, igen, merthogy ezt a vizsgát minden orvosit végzett spanyolnak is le kell tennie. Az előadásokat 2 turnusban hallgatjuk, az emberek fele délután fél4-re, a másik csoport fél8-ra jár. Egy előadás 3 óra, nagyon pörgős, igazán észnél kell lenni. Az ajánlás szerint a napot az előző napi téma ismétlésével kell kezdeni, ezt követően fel kell készülni az aznapi előadás anyagából úgy, hogy a 3 óra már csak az ismétlésről szóljon. E mellett minden nap le kell adnunk egy tesztet. Heti 2 (esetleg 3) alkalommal 250 kérdés, a többi napokon 112 kérdéses a teszt, ez 3 illetve másfél órát vesz igénybe, ha nagyon sietünk. Vagyis: reggeli ismétlés 1óra, felkészülés 5-6-7 + teszt. Szerencsére eddig nem csúsztunk meg a határidőkkel, de ehhez az is kell, hogy az előadások után még éjfélig tanuljunk. Mindez hétfőtől szombatig.

Vasárnap pihenőnap, ezt rengetegszer el is mondták, hogy meg se próbáljunk tanulni, meg hamar kileszünk. Szerintem így is, de ez most mindegy. Abban bízunk, hogy idővel begyorsulunk, mert az az igazság, hogy még azért nehezünkre esik spanyol nyelven tanulni az orvostudományt, ráadásul ilyen követelmények mellett. Biztos vagyok benne, hogy több időt ülünk a könyv fölött, mint Dolores meg Sergio.

Mindezek ellenére jól vagyunk, nem bántunk meg semmit, kurvára hiányoztok!

Lakásról, ideútról legközelebb! Képek is lesznek jeeeeeeeeeeeeeeeeeee