cváj policáj

Már két hete vagyok itt és még mindig nincs biciklim, és ez borzasztó. Pedig azon túl, hogy bementem volna egy szaküzletbe és vettem volna, minden más lehetőséget megragadtam, hogy szerezzek egyet, de nem ment. Lehet, hogy végső elkeseredésemben a legegyszerűbb megoldást fogom választani! Tegnap volt egy jó másfél órás köröm a biciklivadászat kapcsán. A város egy igencsak perifériájára szorult aukciós házban árvereztek volna bicikliket potom összegekért ( max. 10e forintnyi korona), amelyeket a rendőrség lopott el azoktól a gonosz, bűnöző tulajdonosoktól, akik a nem arra kijelölt helyre tették le a bringájukat. Természetesen az árverés elmaradt, könnyes szemmel kullogtam haza.
Történt egy pár emlékezetes esemény a kórházban töltött időszak alatt, ezeket mindenképp meg szeretném osztani veletek. Ezek közül az egyik egy teljesen általános jelenség, mégpedig, hogy itt az ápoló személyzetnek ( orvos, ápoló, szoc. munkás stb.) fontos, amit a beteg mond, érdekük, hogy megértsék a panaszokat a betegség hátterét, ezzel megkönnyítve a beteg és saját maguk dolgát. Ennek érdekében úgynevezett "beszélgetést" folytatnak a betegekkel, nem kikérdezik őket, esetleg leordítják a fejüket, hanem erre tetemes időt szánva leülnek velük szemben és elbeszélgetnek. Abban az esetben, ha éppenséggel egy szomáliai vagy egyéb bevándorlóval van dolguk, egyszerűen csak begurítanak a szobába egy kamerás tv szerűséget, kis ethernet zsinórját bedugják a falba, pár gombnyomást követően egy fordító fejecskéje kerül a képernyőre és szükség szerint szólásra nyitja száját, ha a kommunikáció zavart szenvedne orvos és beteg közt. Szintén megfigyelhető, hogy a kezelő személyzet, bármilyen furcsa és idegen szokás is ez kedves és jóindulatú a betegekkel, sokkal inkább szolgáltatóként mintsem törvényszékként viselkednek. Nem kell bűnösnek érezniük magukat a betegeknek pusztán azért, mert a hasnyálmirigyük nem termeli meg a szükséges mennyiségű fehérjéket.
Nagyon büszke vagyok magamra, ugyanis ott díszeleg egy papíron a kis aláírásom, amivel jóváhagyom, hogy egyes egyedül, szakmai tudásom birtokában megvizsgáltam egy újszülött csecsemőt. Ez nagyon jó érzés, olyan mintha számítana, hogy 5 évig tanultam valamit, illetve igazolja, hogy ez a tudás felhasználható a valóságban is. Kár, hogy ezt csak itt és most tapasztalhattam meg.