Dánia az Európai Unió talán legjobb gazdaságával büszkélkedhet. Ha csak ezzel próbálnánk megmagyarázni, hogy miért éppen a dánok a legelégedettebbek saját életükkel, környezetükkel akkor elég nehéz dolgunk lenne. Ritkán tapasztalni azt a pozitív életfelfogást, amit ebben a csöppnyi kis országban. Mi, ha nem az anyagi biztonság, jó levegő, nagyon finom tej kell a teljes boldogsághoz, mit tudnak ezek az emberek, amit mi nem? Az elmúlt napokban találtam meg a választ ezekre a kérdésekre: nem kell más mint iszonyatosan sok kompromisszum. A dánok vállalják, hogy viszonylag szerény ( a föld népességének felső 10%-a szerint ) életet élnek. A vállalás adók formájában valósul meg. A legtöbbet keresők (kb 1M Ft felett/hó) 63%-ot adnak le az államnak, feltételezésem szerint ez a népesség nem kis százalékát érinti. Az alacsonyabb bérű dolgozók ennél lényegesen kisebb mértékben járulnak hozzá az állami bevételekhez, de az adózási moráljuk is egészségesebb, mint kis honfitársainké. A befizetett rengeteg adóért az állam magas színvonalú közszolgáltatásokat biztosít. Az egészségügyi ellátás az állampolgárok számára nemhogy ingyenes, de ha egy diagnosztizált rákbeteg 2! héten belül nem kapja meg a megfelelő (legmodernebb) ellátást és egy másik országban kezdi meg kezeltetését az állam köteles ennek költségeit is állni. Minthogy ez nem állami érdek, gyors és nagyon hatékony ellátásban részesülnek az itteniek.
Talán még ez sem elég a boldogsághoz. Itt jön a speciálisan dán extrém pozitivista életfelfogás. Gyakorlatilag mindenben a nagyon jót ragadják meg, nem egyszer csúnyán átvágva magukat. Egy példán keresztül világítanám meg ezt a komponenst. Egy kedves dán kollégista társamat faggattam arról, hogy hol találok egy bizonyos boltot, készségesen elmagyarázta, merre kell elinduljak, hogy biztosan megtaláljam. Annyit kell tennem, hogy felmegyek itt mindjárt a koli melletti dombra, elfordulok jobbra megyek pár száz métert és meg is találom. Amikor kimondta a domb szót, nagyon elbizonytalanodtam, mert tudtam, hogy Dánia legmagasabb pontja nem több, mint 171 méter (http://en.wikipedia.org/wiki/M%C3%B8lleh%C3%B8j), ráadásul nagyon nem itt van. Amikor másnap reggel kiléptem a kollégium épületéből teljes zavarodottság lett úrrá rajtam. Látótávolságon belül a legnagyobb emelkedő az a 15 fokból álló lépcső volt, amin az imént lementem. A koli utcája a következő kereszteződésig, ahol el kellett fordulnom kis jóindulattal másfél métert emelkedett, elindultam hát és célba is értem. Azóta tudom, hogy nekem csak a csontjaim vastagok...
Ez a domb, hegy kérdés nagyon fájó lehet az ittenieknek, mert később is szóba került egy doktorbácsival, akitől azt kérdeztem, merre érdemes kirándulni a szigeten. Ő azonnal rávágta, hogy Faaborg környékére menjek túrázni, ahogy ő fogalmazta: Nature area with hills. Csak otthon ne felejtsem az oxigén palackot és a szöges túrabakancsomat.
Talán még ez sem elég a boldogsághoz. Itt jön a speciálisan dán extrém pozitivista életfelfogás. Gyakorlatilag mindenben a nagyon jót ragadják meg, nem egyszer csúnyán átvágva magukat. Egy példán keresztül világítanám meg ezt a komponenst. Egy kedves dán kollégista társamat faggattam arról, hogy hol találok egy bizonyos boltot, készségesen elmagyarázta, merre kell elinduljak, hogy biztosan megtaláljam. Annyit kell tennem, hogy felmegyek itt mindjárt a koli melletti dombra, elfordulok jobbra megyek pár száz métert és meg is találom. Amikor kimondta a domb szót, nagyon elbizonytalanodtam, mert tudtam, hogy Dánia legmagasabb pontja nem több, mint 171 méter (http://en.wikipedia.org/wiki/M%C3%B8lleh%C3%B8j), ráadásul nagyon nem itt van. Amikor másnap reggel kiléptem a kollégium épületéből teljes zavarodottság lett úrrá rajtam. Látótávolságon belül a legnagyobb emelkedő az a 15 fokból álló lépcső volt, amin az imént lementem. A koli utcája a következő kereszteződésig, ahol el kellett fordulnom kis jóindulattal másfél métert emelkedett, elindultam hát és célba is értem. Azóta tudom, hogy nekem csak a csontjaim vastagok...
Ez a domb, hegy kérdés nagyon fájó lehet az ittenieknek, mert később is szóba került egy doktorbácsival, akitől azt kérdeztem, merre érdemes kirándulni a szigeten. Ő azonnal rávágta, hogy Faaborg környékére menjek túrázni, ahogy ő fogalmazta: Nature area with hills. Csak otthon ne felejtsem az oxigén palackot és a szöges túrabakancsomat.
6 megjegyzés:
és nincs is vizitdíj? mert svédországban, ami ugyanazt a jóléti modellt valósította meg - mivel ez ilyen skandináv vírus -, 140 koronát kell leperkálni, ami barátok közt is kb 4000 forint. Ennek ellenére senki nem akart népszavazást kiírni erről, pedig az szja itt is keményen 50% felett van. ja, és a svédek ráadásul kisebbségi komplexusban sem szenvednek domborzati viszonyaik miatt. ennek ellenére utálják a dánokat...
A norvég kitalálja, a svéd legyártja, a dán pedig eladja. ez a mondás évszázadokig igaz volt, naná, hogy a dánokat utálják...
nagyon köszönöm, A dán úr, ezt a postot, már egy ideje keresek anyagot, amivel meg tudom tréfálni az itteni mókamester-politológia szakos dán kollégát, aki jelenlétemben mindig a "we lied in the morning.." kezdetű slágert dudorássza.
és valóban, a(z egyik) megoldás itt hevert előttem a hét domb tövében.
spanyolhon netalán követné a tibeti mintát és megkérték talán a kínaiakat, hogy internet szempontból legalábbis szigeteljék el az országot a külvilágtól?? TESSÉK ÍRNI MÁR mert ugyan lehet ezt csinálni, de akkor mi is szórakozni fogunk
ugye
az a lényeg a csúcskisérletet megelőző hetekben, aklimatizálodni kell a magassághoz.
Én azt tanácsolom, hogy az alaptábort 13 méteren állítsd fel, majd 25-35 méterenként a többit. Apránként tölts el egyre hosszabb időket, az egyre fentebbi táborokban vissza-vissza térve a lejebb fekvőkbe, hogy a szervezeted hozzászokhasson a magassághoz.
A csúcskisérletet, pedig csak jó idő esetén kockáztasd meg, mert le is kell jönni a hegyről. A hegymászó balesetek többsége a visszaúton történik. Viszont, ha jól aklimatizálódsz, akkor akár oxigénpalack nélkül is nekivághatsz. Úgy még bátrabb.Légyszi vigyél zászlót és fényképezd le magad a csúcson!
Megjegyzés küldése