Szerdán végre egy kicsit turistának érezhettem magam. Ki is használtam ennek a státusznak minden előnyét. Turistaként ugyanis megszűnnek azok a kötöttségek, amiket az anyaország társadalma az emberre kényszerít, a vendéglátóktól meg aztán igazán elvárható, hogy hogy tolerálják az idegen minden ténykedését. Különösen akkor igaz ez, ha nagyon tisztelettudó és visszafogott dán honpolgárokról beszélünk.
Már egy ideje készültem erre a napra, ugyanis nem kisebb nagyság tett látogatást a gyermekkórházban, mint Őexcellenciája Joachim Holger Waldemar Christian, dán herceg. Ne gondoljátok, hogy egy egyszerű anális digitális vizsgálatra ugrott be Őfelsége. Hivatalos ügyben érkezett. Átadta azt a kórházi részleget, ahol tevékenykedem. És miért pont ezen a napon, miért nem, mikor megkezdődött a lázas munka? Hát ennek elég egyszerű oka van. A kórház névadója H. C. Andersen, aki ezen a napon csusszant ki édesanyja méhéből, éppen 193 éve és éppen ebben a csöppnyi kis városban. Ennek megfelelően a kórház dizájnja Andersen meséken alapul. Volt szerencsém nyomon követni a 2 szorgos dekoratőr munkáját, akik valami igazán szépet és színvonalasat alkottak.
A történethez hozzá tartozik, hogy engem senki nem hívott el a megnyitó ünnepségre, amit elsősorban a pezsgő szürcsölő dán arisztokráciának tartott a kórház felső vezetése. Mint később kiderült az orvosokat se nagyon hívták, tehát rajtam kívül azért volt pár arc, aki hasonló módon kommandózást választotta. Elég feltűnő volt, hogy a meghívó nélkül érkezetteknél rendszerint volt fényképezőgép, ezzel racionalizáltuk jelenlétünket, ha már nem akartuk elfogadni, hogy gonosz szabályszegők vagyunk. Az én esetemben volt talán a legegyértelműbb, hogy csak az önhipnózis kedvéért ragadtam gépet, ugyanis nullára lemerült akkukkal indultam el a koliból. Na jó 0,01-re lemerültekkel, így volt alkalmam a tömeg szélére sodródva hónaljak alatt között készítenem pár képet. A képeken többségén megfigyelhető a humán erőforrás menedzser felkarja. Gyönyörű beszédeket hallgattam végig, párat meg is könnyeztem. Ki gondolta volna, de büfé is volt ezen az eseményen. Jó kis tanulmányt lehetne írni a hívatlanok büfé-látogatási szokásaikról. Először félve egy kis piszkára felhúzott szendvicset vállalnak, majd a büféasztal látogatások számafél órán keresztül exponeniálisan nő, mígnem elérik azt az állapotot, amikor kétkézzel (ebből vagy megeszek ötvenet elv alapján) tolják a sütit, salátát, szendvicset és csak egy-egy büfi erejéig fordulnak el a megrakott tálaktól. Mindezt kisit árnyalva, hozzáértő módon, komor arccal tekintenek a jazz zenekar felé. Hogy milyen emberek vannak...!
A történethez hozzá tartozik, hogy engem senki nem hívott el a megnyitó ünnepségre, amit elsősorban a pezsgő szürcsölő dán arisztokráciának tartott a kórház felső vezetése. Mint később kiderült az orvosokat se nagyon hívták, tehát rajtam kívül azért volt pár arc, aki hasonló módon kommandózást választotta. Elég feltűnő volt, hogy a meghívó nélkül érkezetteknél rendszerint volt fényképezőgép, ezzel racionalizáltuk jelenlétünket, ha már nem akartuk elfogadni, hogy gonosz szabályszegők vagyunk. Az én esetemben volt talán a legegyértelműbb, hogy csak az önhipnózis kedvéért ragadtam gépet, ugyanis nullára lemerült akkukkal indultam el a koliból. Na jó 0,01-re lemerültekkel, így volt alkalmam a tömeg szélére sodródva hónaljak alatt között készítenem pár képet. A képeken többségén megfigyelhető a humán erőforrás menedzser felkarja. Gyönyörű beszédeket hallgattam végig, párat meg is könnyeztem. Ki gondolta volna, de büfé is volt ezen az eseményen. Jó kis tanulmányt lehetne írni a hívatlanok büfé-látogatási szokásaikról. Először félve egy kis piszkára felhúzott szendvicset vállalnak, majd a büféasztal látogatások számafél órán keresztül exponeniálisan nő, mígnem elérik azt az állapotot, amikor kétkézzel (ebből vagy megeszek ötvenet elv alapján) tolják a sütit, salátát, szendvicset és csak egy-egy büfi erejéig fordulnak el a megrakott tálaktól. Mindezt kisit árnyalva, hozzáértő módon, komor arccal tekintenek a jazz zenekar felé. Hogy milyen emberek vannak...!
búúli
Őexcellenciája Joachim Holger Waldemar Christian
Steffen Husby professzor bácsim
menedzsment
4 megjegyzés:
Nagyon meggyőző az a könyök. Én is lefényképeztem volna.
én is dán herceg szeretnék lenni
én dán herceg vagyok szép könyökkel és a récsölnek még 51 percig ma van a szülinapja és nincs értelmetlenebb dolog, mint hogy pár ennyire éretelmetlen sor megjelenítéséhez, egy roki jel mellé egy kék keretbe be kelljen írnom, hogy jadlya. de megteszem, meg én
Hány éves a dán herceg?
Megjegyzés küldése